Községek Magyarországon
fejlec

Fertőd város

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Győr-Moson-Sopron megye
Kistérség: Sopron–Fertődi kistérség
Lakosság: 3409 fő
Terület: 48.54 km2
Népsűrűség: 70,23 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 99

Fekvése

Magyarország északnyugati részén, a Fertő-Hanság kistájon, Győr – Sopron közötti útvonalon fekszik.

A kastély kovácsoltvas kapuja

Nevének eredete

Eszterháza és Süttör – a régebbi településrész – Mohács előtti írott forrásokból, egy 1313. évi bizonyságlevélben tűnt fel "Sehter" névalakban.

Története

A kastély parkja felülnézetből
  • Először a nagy hatalmú Kanizsayak földesurasága alatt állott, majd Nádasdy birtok lett, később 1671-ben – a Habsburg ellenes rendi függetlenségi mozgalom vezetőinek elítélése után – kamarai kezelésbe került.
  • 1681-ben Esterházy Pál a császári adminisztráció elkobozta javakat megvette.
  • 1720-ban Esterházy József irányításával megkezdődött az Esterházy-kastély építése.
  • 1946-ban Kertészeti Középiskolát és Kollégiumot hoztak létre a kastély egyik szárnyában.
  • A Fertőd – Pomogy közötti határátkelőhely 1990 májusában nyílt meg, 1995. július 1-vel Fertődöt a Magyar Köztársaság Elnöke várossá nyílvánította.

Látnivalók

A megújult külső A magyar Versailles
  • Esterházy-kastély
  • Helytörténeti kiállítás, Haydn-emlékszoba (Fertőd, Madách sétány 1.)
  • Muzsika-ház

Testvérvárosa

  • Millingen, Hollandia

Következő községek

Fertőendréd | Fertőhomok | Fertőrákos | Fertőszentmiklós | Fertőszéplak | Fiad | Filkeháza | Fityeház | Foktő | Földeák | Földes | Folyás | Fonó | Fony | Főnyed | Fonyód | Forráskút | Forró | Fót | Füle | Fülesd | Fulókércs | Fülöp | Fülöpháza | Fülöpjakab | Fülöpszállás | Fülpösdaróc | Fürged | Furta | Füzér | Füzérkajata | Füzérkomlós | Füzérradvány | Füzesabony | Füzesgyarmat | Füzvölgy | Gáborján | Gáborjánháza | Gacsály

További községek

Ravazd | Ludányhalászi | Nőtincs | Zalavár | Sarród | Kiscsécs | Eszteregnye | Raposka | Adács | Heves | Dunaalmás | Hont | Padár | Répcelak | Szeleste | Poroszló | Felsőszenterzsébet | Solt | Csörög | Nemesrempehollós | Lispeszentadorján | Káloz | Királyegyháza | Perecse | Rácalmás | Detk | Tapsony | Fehértó | Egyed | Vésztő | Medina | Dörgicse | Dúzs | Székelyszabar | Őcsény | Nyírbátor | Nagyalásony | Zsédeny | Várdomb | Besenyőtelek | Tiszaszalka | Káld | Kercaszomor | Vép | Kurityán | Ászár | Cakóháza | Mór | Rinyabesenyő | Szőke